Miután 2019 évvégén megérkezett telephelyünkre idén február közepén szállítottuk ki az első munkájára. A helyszín szlovákiai Récsény, a feladat távvezeték gerinchálózat villanytartó oszlopainak daruzása. A nagyobb oszlopok 300-400 méterenként kerültek felállításra, míg köztük 3-4 kisebb oszlopot helyeztek el az épülő nyomvonalon. A nagyobbak magassága kb. 41 méter és 9-10 tonna, míg kisebbek kb. 35 méter magasságúak és 7-8 tonna súlyúak voltak.
Különleges daruzási feladat elvégzésére kaptunk megbízást régi partnerünktől. A 2 db egyenként 4.6 tonnás turbina cseréje során a feladat komplexitását az adta, hogy rendkívül szűkös hely miatt daru horog és csörlő nélkül lehetett csak elvégezni az emeléseket. További, kihívást jelentett, hogy az egyes emeléseket csak a gém ki-és beteleszkópozásával lehetett elvégezni.
A tavaly szeptember végén egy speciális daruzási feladatot végeztünk el a komáromi Ipari Parkban található a Motivating Graphics Hungary Kft. telephelyén. A cég belső átszervezések miatt egy kisebb gyártósort telepített át Spanyolországba. A daruzási feladat különlegességét az adta, hogy az emelendő gyártósor egyes elemeit úgy kellett 40 lábas konténerbe helyeznünk, hogy a konténer végig a nyerges szerelvényen maradt. Az önrakodós Palfinger PK 48002 daruval felszerelt teherautónk így rátolatott a szállító jármű végére, majd a platójára felemelt max. 5 tonnás elemeket a konténerbe emelte kiteleszkópozott gémmel.